Az idősek jóllétéért és egy összetartóbb társadalomért dolgozunk 2002 óta.
Találd meg nálunk a helyed te is!
MIT ADHATSZ A VILÁGNAK AZ ÖKA ÁLTAL?-
Lídia néni története jó példa:
„Még 2023 nyarán hallottam az Idősek Barátai Programról a Duna televízió Almárium című műsorában.
Egy nagyon kedves hölgy nyilatkozott az alapítvány működéséről, amelynek célja, hogy foglalkozzon, törődjön az idősekkel. Ez nagyon megtetszett nekem, aztán fel is hívtam őket, majd nemsokára eljöttek hozzám a lakásomra és beszélgettünk: nagyon kedvesen elmondták hogyan működik a program és milyen lehetőségeket nyújtanak az időseknek.
Mostanra már három-négy ember is van, akikkel rendszeresen találkozunk, beszélgetünk, sétálunk; sőt, időnként meghívnak programokra is. Egyik önkéntes kedvesebb, mint a másik! Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kedves elfoglalt fiatalok időt szakítanak erre, sokszor szombaton, vasárnap jönnek, a szabadidejüket feláldozzák! És ők nem felejtik el, hogy vagyok, nem hagynak egyedül, nem csak beszélnek róla, hanem tényleg cselekednek is!…”
A küldetés, amihez csatlakozhatsz
Programjaink
Vállalati programok
20 év tapasztalattal segítünk vállalatoknak olyan élményalapú önkéntes programokat szervezni, amelyek túlmutatnak a hagyományos csapatépítésen.
Önkéntesség
Azon dolgozunk, hogy a szenior korosztálynak is segítsünk megtalálni azt a nemes ügyet, ahol élettapasztalatuk és figyelmük kiteljesedhet. Olyan önkéntes közösséget építünk, amelynek alapköve az egymásra való odafigyelés és az együttműködés értékként való megélése.
Idősek barátai
Program célja, hogy senkinek ne kelljen elszigeteltségben élnie. Önkénteseinkkel egy olyan támogató közösségi hálót építünk, ahol a figyelem és a minőségi együtt töltött idő a legfontosabb érték.
Csatlakozz te is az idősügyet támogatók közé!
Önkéntesként csatlakozok
Vállalatként segítek
Idősnek / hozzátartozónak keresek segítséget
Támogass minket, hogy minél több idős mellett lehessünk ott - lapozz vagy kattints a részletekért!
1) Önkéntesség
Időslátogatás
Heti egy óra figyelem neked csak egy kis idő, egy magányos idős embernek pedig a kapocs a világhoz.
Szakmai önkéntesség
Tehetséges vagy valamiben? Legyen az bármilyen klasszikus vállalati terület, csapatunk szívesen fogad állandó és projekt alapon is speciális témákban önkénteseket.
2) Támogass adománnyal!
Akár egyszeri, akár rendszeres adománnyal segíted a munkánkat, minden forintot az idősek programjainak szervezésére és közösségünk fenntartására fordítunk.
3) Szervezz velünk vállalati programot
Értékteremtő csapatépítő programjainkkal hidat képezünk a for-profit szektor és a fontos társadalmi ügyek között.
4) Adó 1%
Ajánld fel adód egy százalékát, hogy senkinek se kelljen elszigetelten és elfeledve töltenie a mindennapjait.
5) Szenior önkéntesség
Segítünk, hogy 50 felett is megtaláld azt a közösséget, ahol a tapasztalatod és a tudásod valódi érték.